Zarándokszállás

Sajnos a fűtési időszakban nem áll módunkban csoportokat fogadni! Kérjük mindenki megértését!

Plébániánk lehetőséget biztosít közösségek, csoportok számára, hogy zarándokszállásként igénybe vegyék közösségi tereinket.

Szálláslehetőségünk előzetes egyeztetés alapján vehető igénybe. A zarándokszállásunk megfelelő körülményeket biztosít több napos itt tartózkodásra – fürdő és mellékhelyiségek, akadálymentes wc, konyharész, egy nagyobb és egy kisebb terem, valamint autó beállási lehetőség és lehetőségek szerint külön tanári szálláshely igénybe vétele. 

A plébániánk Esztergom központi helyén fekszik, könnyen megközelíthető, város nevezetességei gyalog könnyen elérhető távolságban vannak. Kiemelkedő adottságunk az igen nagy füvesített zárt udvarunk, ahol közösségi játékokra, sportolásra, szalonnasütésre, tábortűzre van lehetőség. 

Csoportfoglalkozási programokhoz is tudunk technikai eszközöket biztosítani. Külön adottságunk, hogy a zárt kertből megközelíthető a templomunk, ahol napi rendszerességgel folynak az adott időszaknak megfelelő liturgikus cselekmények, szentmisék.  

Szívesen választanak minket szállóhelyként iskolai csoportok, lelki napoknak helyszínt keresők, lelki programokat szervezők, zarándoklaton résztvevők.

Részletes információk, egyeztetés és bejelentkezés a sztpeterespal [kukac] egomnet.hu e-mail címen vagy +36207769998 (csak délután) telefonszámon.