Karitász

 

A Szent Anna Plébánia Szent Ferencről nevezett Karitász Csoportja
Közösségünk 2008 januárjában kapta megbízatását Székely János plébános atyától, majd ugyanazon év március 6-án tartotta meg az alakuló gyűlését. A 2013. évi plébániai zsinatunk során megújult csoportunk tagjait és lelki életét tekintve egyaránt. Ekkor választottuk védőszentünknek Assisi Szent Ferencet, a szegények védőszentjét. Csoportunk jelenleg 18 főt számlál, akik közül mindenki lehetőségeihez mérten veszi ki részét a munkából. Folyamatos önképzéssel, a rászorulók felkutatásával és segítésével, előadások szervezésével indult el a tevékenységünk. Jelenleg élelmiszert, gyógyszertámogatást adunk, nyomtatványok kitöltésében segítünk a rászorulóknak. Rendszeresen látogatunk idős, beteg embereket, mind plébániánk területén, mind a Szatmári Irgalmas Nővérek Szeretetotthonaiban. Rászoruló családoknak nagyobb élelmiszer-csomagot is osztunk, lehetőségeink szerint.
Kapcsolatot tartunk a Máltai Szeretetszolgálattal, a Családok Átmeneti Otthonával, a Ferences Szegénygondozó Nővérekkel, a Marista Testvérekkel, a Határtalan Szív Alapítvánnyal, az esztergomi Gyermekotthonnal, Montágh Iskolával és az esztergomi Kórház Ápolási és Krónikus Belgyógyászati Osztályával is. Minden évben két alkalommal összehívjuk azokat az esztergomi szervezeteket, közösségeket, akik szociális feladatokkal foglalkoznak, hogy egy kerekasztal beszélgetés keretében betekintést nyerhessünk egymás munkájába, tanuljunk egymástól, és még hatékonyabban végezhessük a szeretetszolgálatot. Adománygyűjtésekből származó könyveket, játékokat, élelmiszert és édességet továbbítunk a plébánia területén lévő intézményeknek, ill. a rászoruló családoknak és egyedülállóknak egyaránt.
A szorosan vett karitász munkán kívül a plébánia életében is aktívan részt veszünk. A Plébános atyával megbeszéljük terveinket, figyelemmel kíséri munkánkat. A segélyezettekről nyilvántartást vezetünk, és beszámolunk plébániai újságunkban is az elmúlt hónapban végzett munkánkról az egyházközösség híveinek, akiktől azokat az adományokat (Szent Antal persely, Szent Erzsébet persely, tárgyi- és élelmiszer felajánlások) kapjuk, amelyek nélkül tevékenységünk, más forrás híján, lehetetlen lenne.
Ezúton szeretnénk megköszönni mindenki segítségét! Isten fizesse meg azt százszorosan!
Nagyobb gyűjtéseink: Adventben a plébánia területén lévő intézményeknek (Esztergomi Gyermekotthon, Családok Átmeneti Otthona, Montágh Iskola, Határtalan Szív Alapítvány) – tartós élelmiszer, játék, könyv és édesség.

Nagyböjtben a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia felhívásához kapcsolódóan a plébánia területén élő rászoruló családoknak – első sorban tartós élelmiszer.

Fogadóidő: keddenként fél 8 – fél 10-ig a Plébánián.
Karitászvezető: Takács Erzsébet