Gyerek közösség

 

Szent Anna Plébániai Családos Közösségünkben öt éve megfogalmazódott egy gondolat, mely közös volt bennünk régóta:

Szerettünk volna gyermekeink számára nem csak élhető mintaként mutatni a közösségi létet, hanem személyesen számukra is megtapasztalhatóvá akartuk tenni, hogy miért is fontos és gazdagító egy közösséghez tartozni.
Ezért életre hívtunk három éve egy kisebb és egy nagyobb gyermekeknek szóló gyerek közösséget, ahová szeretettel várjuk gyermekeiteket.
Hívjuk Őket, hogy csatlakozva a kis csoporthoz, megtapasztalhassák, milyen jó barátokra lelni, az élet értékes kincseiben megerősödni, a Jézusi (szüleik által is mutatott) eszmények mentén élni. Egy kicsit szeretnénk a gyermekeket hozzásegíteni önmaguk, társaik, családjuk, közösségük folyamatos megismeréséhez, az Istennel való kapcsolatuk megerősödéséhez.

A tavalyi évben a kisebbekkel (3.-5. osztályosok) egyszerű, ámde tartalmas meséken (Moha bácsi meséi), történeteken, evangéliumi részleteken keresztül beszélgettünk kicsit a barátságról, jóról-rosszról, félelemről, elfogadásról, és mindarról, ami Bennük felmerül. Velük eleinte sok ismerkedő, közösségi élményt létrehozó „mindenki nyer” típusú játékkal kezdtünk. Minden alkalom fontos részét képezte egy „kincses kör”, amiben a gyermekeknek alkalmuk volt hálát adni a Jóistennek a kapott kincsekért, az aznapi örömökért, és amiben kérni is lehet… (megszólalni nem kötelező :-), de a gyerekek nagyon hamar megszerették a saját szavas kis imát). A gitáros énekekkel pedig igyekeztünk még vidámabbá tenni az együttléteinket!

A nagyobb gyermekekkel (6.-8. osztályosok) ugyanígy ismerkedős, közösségi játékokkal kezdtünk. Velük egy picit komolyabban beszélgettünk önmagukról, barátságról, érzelmekről, tervekről, és persze Istenről, szóval mindarról, amiről egy 11-14 éves kiskamasz már biztos gondolkodik, de amihez nem árt, ha közösségben is kap vezetgetést, iránymutatást, szintén Jézusi eszményeken alapuló gondolatokat. Velük is volt minden alkalommal körima, illetve néha egy-egy evangéliumi részről próbáltunk elmélkedni velük. A kedvelt gitáros vallásos énekeket is sokat énekeltünk (akár hozott hangszereikkel kísérve) remélve, hogy a cseperedő fiatalok megtapasztalják a közösségi lelki életet!