Családosok

Pokriva László atya  2018 nyarán kezdte el szervezni családos közösségünket. A Szent Anna templomba járó hívek közül keresett meg családokat, és egy, a plébánián együtt töltött délutánon felvázolta a közösséggel kapcsolatos elképzeléseit. Kevés gondolkodás után kíváncsian és nagy lelkesedéssel csatlakoztunk László atya kezdeményezéséhez. Tervei szerint a csatlakozó tíz család havonta két alkalommal találkozik a plébánián: egy tanítás és egy családos délután alkalmával.

A tanítás a szülőknek szóló alkalom, melyen Lukács evangéliumát tanulmányozzuk mélyebben László atya vezetésével, ezt követően pedig elgondolkodtató kérdéseket kapunk az evangéliummal és hitéletünkkel kapcsolatban, amelyekről a következő családos délután egy órájában közösen elmélkedünk.

A családos délutánok a plébánián vidám játékokkal és beszélgetéssel telnek. Alkalmuk van gyermekeinknek az egymással való találkozásra, a szülőknek pedig arra, hogy megosszák egymással azokat a problémákat, amelyek foglalkoztatják őket a gyermeknevelés terén, vagy csak egyszerűen az
életükben. Megoszthatjuk egymással az elmúlt néhány hét történéseit, és ebben a kedves, egymást segítő körben megtapasztalhatjuk, hogy gondjainkkal nem vagyunk egyedül, meghallgathatjuk, hogy a többiek milyen megoldásokat találnak hasonló helyzetekben.
Családos közösségünk az elmúlt közel egy év során egyéb feladatokat is felvállalt a találkozások mellett. Szervezésünkben került sor László atya terve alapján, advent 3. vasárnapján az élő betlehemre, ami csodaként készítette fel mind családjaink, mind pedig a résztvevők lelkét a kis Jézus fogadására, karácsony ünnepére. Nagyböjt 5. vasárnapján a közösség tagjainak ministrálásával megtartott családos szentmisén vehettünk részt a Szent Anna templomban, illetve egy másik alkalommal keresztutat tarthattunk. A Missziós Kereszt fogadása alkalmából elvállaltuk a szombati szentségimádás egy óráját. Felemelő érzés volt együtt imádkozni. A közösen vállalt
feladatokból csodák születnek…

Közös programként Pintér Béla koncerten vettünk részt, és már nagy izgalommal készülünk az augusztusi családos nyaralásra, melyre a Velencei-tónál kerül sor.

A fent leírt események tanúsítják, hogy az elmúlt egy év során nagyon aktív volt ez a közösség, és tagjai várják a további közös élményeket, ezzel is erősítve a Szent Anna Plébániához tartozás kötelékét, hozzájárulva a plébánia közösségi életének folyamatos megújulásához.