Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról

 

 

ˇMinden forrásom belőled fakad” (Zsolt 87,7)

 

Az Eucharisztikus Kongresszus (röviden: NEK)

Egy világméretű ünnepségsorozat, ahol Krisztus van a középpontban. Őt szeretnénk megmutatni a világnak, tanúságot tenni az emberek előtt a hitünkről. Hatalmas kincsünk van! A szeretet forrása van köztünk. Isten emberré lett, meghalt és feltámadt, és köztünk maradt az Oltáriszentségben. Célkitűzése az Eucharisztia megismerésének és tiszteletének elmélyítése. Négyévente rendezik meg, mindig más helyszínen. Legközelebb 2020-ban Budapest adhat helyet a kongresszusnak, szeptember 13-tól 20-ig.

 

Története röviden

Émilie Tamisier, egy francia hölgy minden évben szervezett egy zarándoklatot az Eucharisztia jegyében, és egyre többen csatlakoztak hozzá.

1874 júniusában már Avignonba szervezték és 50 000 résztvevő volt jelen.

1875 szeptemberében már az első nemzeti Eucharisztikus Kongresszust tartották. 

1881-ben Lille-ben volt az első olyan Eucharisztikus Kongresszus, amely a mostani kongresszusok fő jegyeit magán viselte: voltak tanítások, imádságok, szentségimádás, körmenet, szentmise.

1893-ban Jeruzsálemben tartották az első nem európai kongresszust, ahol pápai követ is jelen volt.

1905-ben Róma volt a kongresszust befogadó város és maga X. Piusz pápa volt a házigazda, aki nagy tisztelője volt az Oltáriszentségnek.

Az első tengerentúli összejövetelt 1910-ben, Kanadában, Montrealban rendezték. Majd 1926-ban Chicago-ban, itt egymillióan áldoztak és 60.000 fős kórus adta a zenei szolgálatot.

1937-ben a Fülöp-szigeteki Manila volt a házigazda. Érdekes módon, a történelem ismétli önmagát, mert akkor is mi vettük át a stafétabotot, mint ahogy most is a Fülöp-szigetektől vesszük át.

 

Az 1938-as budapesti Eucharisztikus Kongresszusról

Az 1938-as kongresszust megelőzte 1928-ban egy Nemzeti Eucharisztikus Kongresszus, amely annyira sikeres volt, hogy 200 000 ember vett részt rajta, mind magyarok. Ezért kérte az akkori egyházi vezetés a Szentatyát, hogy 1938-ban, Szent István királyunk halálának évfordulójára hadd legyen Magyarország a kongresszus házigazdája.

Mottója ez volt: „Eucharistia vinculum caritatis” – „Az Eucharisztia a szeretet köteléke.” Nagyon nagy esemény volt, az egész országot megmozgatta, rendkívül nagy lelki élményt adott az országnak és az embereknek. Félmillióan vettek részt a nagymisén. Jelen volt a Vatikán küldötte, Eugenio Pacelli, a későbbi XII. Piusz pápa, akit Horthy Miklós kormányzó fogadott a vasútállomáson. Bár ő protestáns lévén nem lehetett ez eucharisztikus kongresszus fővédnöke, de felesége, aki katolikus volt, vállalta ezt a tisztet.

A Hősök tere volt az egyik központi hely. Az éjféli szentmisén 150 000-en áldoztak. Volt egy éjszakai szentségimádás csak férfiaknak, azon úgyszintén 150 000 férfi vett részt. A sekrestye a Vajdahunyad vára volt.

 

Miért foglalkozunk már most a kongresszussal?

A 2020-as eseményt egy 3 éves tematikus egyházi felkészülés sorozat előzi meg, melynek első felkészülési évét Erdő Péter bíboros atya pünkösdhétfőn nyitotta meg hivatalosan Máriaremetén. Mindegyik felkészülési év pünkösdtől pünkösdig fog tartani.

A 3 év tematikája a következő:

Ø  Az Eucharisztia az egyéni keresztény élet forrása. (NEKed Veled)

Ø  Az Eucharisztia az Egyház életének forrása. (NEKtek Veletek)

Ø  Az Eucharisztia forrás a világ életéért. (MindenkiNEK Mindenkivel)

Tehát az első év célja az egyén és az Eucharisztia kapcsolatának elmélyítése lesz, azután fokozatosan tágul a kör, a második év az Egyház és az Eucharisztia, a harmadik felkészülési év pedig a Világ és az Eucharisztia kapcsolatáról szól majd

Ferenc pápa jóváhagyásával a 87. Zsoltár egyik sora lett a mottó: “Minden forrásom belőled fakad.” – Ez emlékeztet minket arra, hogy az egész egyházunk és katolikus hitünk az Eucharisztiára épül, amelyben Krisztus velünk van a világ végéig. Hatalmas kincsünk van, és ez a mi forrásunk, amiben Ő nekünk ajándékozta saját magát, és mi ezt magunkhoz vehetjük minden szentmisében, illetve feltöltődhetünk a szent erőivel minden szentségimádáson.

 

Pályázat útján tavasszal elkészült az esemény logója is, és jelenleg ki van írva a pályázat a kongresszus himnuszára. Az 1938-as kongresszus himnuszát, a mai napig énekeljük templomainkban. (Győzelemről énekeljen Napkelet és Napnyugat).

A győztes logó alkotója Lampert János grafikus művész.

 

Mit jelent ez nekünk hívőknek?

Sok-sok jót. Mostantól csodálatos lehetőségeket fogunk kapni, hogy közelebb kerüljünk az Oltáriszentség titkához, megértsük és megéljük azt.

A felkészülésben feladatokat kapnak az egyes plébániák és közösségek is, amiket a főegyházmegye segítő kezével fogunk tudni teljesíteni.

Készülnek internetes oldalak (a www.iec2020.hu hivatalos oldal már most is él), imádságok, könyvek, filmek, videók, mobiltelefonos applikációk stb. Nem titok, hogy egy új Hozsanna imádságos és énekeskönyv is megjelenik majd, amiben már gitáros énekek is lesznek, illetve olyan zenei tár, ami a liturgiához igazodva tudja a szentmise értékét növelni.

A kongresszus nyitó szentmiséjére országos szinten várnak elsőáldozókat (erre bárki jelentkezhet, aki 2020-ban lesz elsőáldozó), és szükség lesz kb. 4000 önkéntes segítőre is – ezekről már mi is elgondolkozhatunk, és jelezhetjük plébániánkon a részvételi szándékunkat.

 

Mi várható nálunk a Szent Anna Plébánián a felkészülési időszakban?

Tavasszal a főegyházmegye minden plébániáról kért 2 fő eucharisztikus missziós küldöttet. A mi plébániánkról Eck Andrásné (Mindszenty Iskola) és Erősné Csató Veronika (Plébánia) képviselnek minket. A missziós küldöttek tavasszal képzéssorozaton vettek részt, és pünkösdkor átvették megbízólevelüket a bíboros atyától. A megbízás a kapott plébániai feladatok koordinálására szól az egyházmegyével való összeköttetésben.

 

Ez a “munka” tulajdonképpen egy mindannyiunkat érintő szeretetszolgálat, amelyre szeretnénk meghívni MINDENKIT, köszönettel fogadva minden apró emberi felajánlást, ötleteket és besegítést, ami az Úr Jézus tiszteletét hivatott szolgálni: pl. szentmisén, szentségimádásokon való szolgálatok, ezek előkészítése, éneklés, szándékokért való imádkozás, gyerekekkel való tevékenységek, templomtakarítás, ministránsruhák rendben tartása, stb.

Igyekszünk segítséget nyújtani, hogy a szentségimádások alkalmával kapott kegyelem és a szentség gyógyító, lelki átalakító hatása mindannyiunk számára elérhető legyen, – azoknak is, akik bármilyen okból nem tudnak szentáldozáshoz járulni. Emellett várhatóan megrendezésre kerül majd egy újabb plébániai lelki nap is, az Eucharisztia témájában.

Örömteli hír, hogy Esztergomban a különböző plébániákon összesen 7 missziós küldöttünk van, akik szolgálatukkal és imájukkal szeretnék a város hívő közösségét egységbe hívni. Szeptembertől ennek jegyében – a tervek szerint – meg fog jelenni városi szinten egy rendszeres NEK hírújság, amelyben tájékoztatást, imádságokat, városi szentségimádások és lelkiségi programok listáját fogunk találni.

Ezenkívül ősztől a városban lesz havi egy felajánlott szentmise az Eucharisztikus Kongresszusért, minden hónapban másik templomban, ahová szeretettel várják a hívőközösséget, kérve imájukat közös haladásunkért Jézus felé.

 

Ezek az időpontok és helyszínek a tervek szerint 2017-ben az alábbiak:

09.29. 18:00 – Szentgyörgymezői templom

10.19. 18:00 –  Szent Anna Kerektemplom

11.23. 19:00 – Belvárosi templom

12.15. 6:00 (roráte) – Szent Anna Kerektemplom